Íme, egy újabb brit kult sci-fi, amely még a televíziózás hőskorában indult útjára, és 2005-ös remake-je is filmtörténeti esemény lett.

Ez a film nemcsak címében kísérleti, hanem megvalósításában is, ugyanis – hasonlóan az 1953 nyarán hat részben adásba került eredeti sorozathoz – élő adásban ment le az egész a BBC4-en 2005 április 2-án. A történet annyi, hogy az angolok fellőnek egy rakétát, három űrhajóssal, és aztán elveszítik velük a kapcsolatot. Órákkal később sikerül helyreállítani a kapcsolatot a járművel, és nagynehezen lehozzák távirányítással. A három űrhajósból azonban csak egy tér vissza, aki furcsa átalakuláson megy keresztül, ami az egész Föld jövőjét megváltoztathatja…

Az eredeti történet kultusszá nőtte ki magát, film formátumban született újjá és folytatásai is készültek, sajnos az eredeti sorozat nagyrésze elveszett technikai okokból (az élő adás rögzítése még nem ment zökkenőmentesen). A felújításhoz az eredeti forgatókönyvírót kérték fel, így ez a történet áll a legközelebb a nagy elődhöz.

Maga a sztori mai szemmel (bár azért valamelyest aktualizálták az eredeti forgatókönyvet a tudomány fejlődése alapján) elég egyszerű, és tulajdonképpen nem is igazán hihető (viszont mivel kultmoziról van szó, ez talán nem is számít), de ami mégis naggyá teszi, az a hihetetlenül profi megvalósítás: mind a színészek, mind az egész stáb kitett magáért, hogy a show végig lemenjen, és jó is legyen. És nem is látszik a filmen, hogy élőben készült. Illetve ez nem egészen igaz, kisebb bakik történtek, az egyik színész egy ponton bele is sült a szövegébe (a DVD-n ezt a részt lecserélték a próba során felvett anyaggal), de végülis semmi olyan komoly technikai vagy egyéb malőr nem történt, ami miatt le kellett volna állítani a projektet. Bár a tervezett két óra helyett egy óra 45 percben zavarták le, de nem lett elkapkodott mégsem. Azt is meg kell említeni, hogy a beltéri jelenetekhez használt üzemépület mellett több külső helyszínen is forgatták a filmet, és mindössze három hét állt a színészek és a stáb rendelkezésére a szöveg és az időzítés begyakorlására.

Érdekesség még, hogy a próbák alatt derült ki, hogy David Tennant lesz az új Doctor Who, és ezt egy apró gesztussal ünnepelték meg: Quatermass (Jason Flemyng) úgy üdvözli Dr. Briscoe-t (Tennant), hogy “Jó, hogy újra itt van, Doktor” az eredeti “Jó, hogy újra itt van, Gordon” helyett.

Bár ez a fajta munka komoly stresszt okozott mindenkinek, aki bármilyen módon részt vett a projektben (a film végén látszik is az őszinte megkönnyebbülés a jelenlevőkön), mégis mindenki úgy nyilatkozik róla, hogy mekkora kaland és kihívás volt, és szívesen vennének részt hasonlóban. Mit lehet tudni: hátha hamarosan ismét láthatunk élő televíziós drámákat.

A 2005-ös remake főszereplői
balról jobbra - Indira Varma (Judith Caroon), Jason Flemyng (Quatermass),
Mark Gatiss (Paterson) és David Tennant (Briscoe)

 



Linkek

Hivatalos honlap - BBC

The Quatermass Experiment - Wikipedia

The Quatermass Experiment (1953) - IMDb

The Quatermass Experiment (2005) - IMDb