John Oldman professzor történelmet tanít az egyetemen. Egy nap, minden magyarázat nélkül felmond, és összepakol, hogy máshol kezdjen új életet. Kollégái - barátai - nem értik a döntését, próbálják marasztalni, vagy legalább megérteni az indokait. A spontán búcsúparti közben John úgy határoz, hogy elmondja az igazságot magáról, mert szeretne önmagaként elbúcsúzni barátaitól. Különös beszélgetés alakul ki, amikor feltárja előttük, hogy 14000 éve él, és azért kell továbbállnia tízévente, hogy meg tudja őrizni a titkát.

A továbbiakban SPOILERek lehetnek, olvasás csak saját felelősségre.

themanfromearth.jpgA címben említettem, hogy minimalista sci-fi, mivel ebben a speciális effektek nem kapnak szerepet, sőt, a helyszín is csak egy kis házra és annak udvarára korlátozódik. Nincsenek flashbackek, ahogy John mesél a múltjáról. Csak az emberek vannak, akik beszélnek, kérdeznek és kétkednek - Johnban, önmagukban, Istenben. És ez utóbbi az, ami végül kiveri a biztosítékot. Mert bár kezdettől nehezen fogadják el, hogy valaki tényleg a kőkorszaktól kezdve a mai napig éljen, és keresztkérdésekkel próbálják bizonyítani vagy cáfolni az állításait (amire rájönnek, hogy tulajdonképpen az adott körülmények között mindkettő lehetetlen), megkérdőjelezik az épelméjűségét is, de az indulatok akkor szabadulnak el igazán, amikor John azt állítja, hogy ő volt Jézus, és hogy csak Buddha tanait szerette volna a Nyugaton elterjeszteni, minden más csak a vallásos máz, ami az idők során rárakódott.

És ez az a pont, ahol az író, Jerome Bixby is elköveti ugyanazt a hibát, amit sokan mások előtte és utána is: úgy próbál racionális(abb) magyarázatot adni a kereszténység kétévezredes rejtélyére, hogy nem ismeri, így nem is veszi figyelembe a dolog lényegét, csak a külsőségeket. Mert a kereszténység nem (csak) arról szól, hogy hogyan viselkedjünk egymással, és szeressük egymást, mert az úgy szép és jó. Ott van még ugyanis a bűn kérdése, amire a Biblia szerint az egyetlen megoldás a megváltás: Jézus meghalt a bűneinkért, hogy mindaz, aki ezt a váltságot elfogadja, az bűntelenül járulhasson Isten színe elé, ahol amúgy a bűn miatt Isten szentsége elemésztene minket. Ebben különbözik a (biblikus) kereszténység minden más vallástól, hogy nem az ember próbálkozik jótettekkel és áldozatokkal elnyerni istene jóindulatát, hanem maga az Isten az, aki áldozata által utat készített az embernek. De ezt nehezebb lenne megmagyarázni egyetlen halhatatlan emberrel, ugyebár.

Ettől függetlenül a film jó, mindenképp elgondolkodtató, a szereposztás remek, egyszóval akinek van eltöltendő másfél órája, az ne sajnálja rá az időt. És még nem is lőttem le az összes poént ;)