Ide most valami élménybeszámoló-féleséget kellene írnom, de nem igazán tudok. Mások nagyjából már leírták, hogy mi volt jó vagy mi kevésbé. Az biztos, hogy sokat nevettünk ezen a napon, köszönhetően a díszvendégeknek és Brutinak. Az Avataros poénjai gyakran eszembe jutnak :mrgreen: Sajnos az afterpartyn kétfelé volt széledve a társaság, így ott már “csak” a többi résztvevővel beszélgettem, bár mivel Rick az útban állt, mikor elmentem, ő szívélyesen elköszönt :D A találkozón főleg fotózással voltam elfoglalva, úgyhogy némely sztori, amit Rick Worthy vagy David Nykl mesélt, valahogy elkerülte a figyelmemet. Az mindenképp jó volt, hogy nem vaksötét moziteremben volt az esemény, mint korábban, de azért még így is észrevehetően kevés volt a fény, megnehezítette a fényképezést. Davidet eleve nehezebb is volt fotózni, nem hazudtolta meg a nevét, úgy pattogott és izgett-mozgott a színpadon, mint egy nikkelbolha :D

Majdnem elfelejtettem, pedig nem illene :P , hogy kaptunk ajándékokat, amiknek nagyon örültem, mert egyik könyv sem volt meg. A Galaktikák igen, nem tudom még, mit csináljak ezekkel a pluszpéldányokkal :P Az AXN SciFi jóvoltából pedig gazdagabb lettem egy Lost 5. évad DVD-vel, ami mellé kénytelen leszek megvenni a többi évadot :D

Alant láthatóak a kapott autogramjaim, a talin készült képeim pedig megtekinthetőek az SFporton.

davidnykl.jpg rickworthy.jpg





Ezek a bejegyzések is érdekelhetnek: