… pótolok egy régi elmaradást is. A londoni tartózkodásunk egyik fénypontját jelentő rövid, ámde annál emlékezetesebb látogatásunk a SciFiCollector bélyegboltban számomra az alábbi eredménnyel zárult:
Végre eljött a várva-várt nap is, amikor Stonehenge és környéke volt a program (október 29., szerda). Mivel egyénileg megközelíteni elég macerás, befizettünk inkább egy egynapos, mikrobuszos túrára, ami Stonehenge mellett más nevezetességeket és idegenvezetést is tartalmazott, alig került többe, mint amiből egyénileg megoldhattuk volna, és gyakorlatilag háztól-házig vittek, ugyanis a találkozási pont 2 perc sétára volt a szállodánktól, és este ugyanott tettek ki. Az egyetlen negatívum az volt, hogy egy-egy helyen túl kevés időnk volt, de végülis ahhoz képest, hogy mi mindent láttunk, ez végülis elfogadható áldozat. Az idegenvezető és a sofőr mindketten jó fejek voltak, és az útitársainkkal sem volt gond. Nem is volt tele a 16 személyes kisbusz, úgyhogy teljesen családias hangulatban telt a kirándulás.
November van, és tele vagyok szúnyogcsípésekkel. Ebben a nagy melegben a rovarok is élénkek. Póló-farmerdzseki elég napközben, Angliában meg már októberben leesett az első hó. Nem csak az évszakok, az időjárási zónák is tolódnak elfele.
Vasárnap (okt. 26-án) szakadó esőre ébredtünk, így a Kew Gardens helyett múzeumos napot tartottunk. A Science Museum volt az első célpont, ámde fél 11-kor lepattantunk a bezárt ajtóról. Többen is lézengtek arra, szintén tanácstalanul, hogy ilyenkor mi van. Vártunk egy kicsit, majd elindultunk körbesétálni a tömböt. Miután a szomszédos Natural History Museum is zárva volt, kezdett a dolog gyanússá válni, aztán miután megkerülve az épületet annak a főbejáratánál megláttuk a sorbanálló tömegeket, leesett a tantusz: óraátállítás. Mire visszaértünk a Science Museumhoz, már nyitották is a kapukat. Első utunk természetesen az űrhajózással kapcsolatos részlegbe vitt 
Ez is olyan hely, amit egy nap alatt nem lehet bejárni, de azért igyekeztünk a minket érdeklő dolgokat megnézni. Az tetszett egyébként, hogy a hagyományos kiállítások mellett interaktív részlegek is voltak, elsősorban persze a fiatalabb korosztálynak kialakítva, ahol kézzelfogható módon lehetett a természet törvényeiről tanulni. Természetesen itt nyüzsögtek a gyerekek, így az érdekesebb szerkezetekhez reménytelen volt hozzáférni. Az egyik szinten pedig szimulátorok voltak (pénzbedobós rendszerrel), valamint egy, a régi vidámparki űrhajóhoz hasonló, csak kisebb és sokkal modernebb szerkezet, ami a belül vetített filmhez hangoltan mozgott és rázkódott. Gyakorlatilag az egész múzeum kikapcsolódást és szórakoztatva tanulást biztosít a családoknak. Kicsit sok is volt a babakocsival rodeózó anyukák-apukák tömkelege… A könyvesboltban és az ajándékboltban jól bevásároltunk, hihetetlen sok hasznos és haszontalan kütyüt lehetett kapni, aminek csak valamicske köze is volt a tudományhoz. Voltak űrhajómodellek és játékok, összerakható mindenféle robotok és egyéb szerkezetek, vicces és praktikus írószerek, űrhajóskaják, bumerángként visszatérő papírrepülő, toronyóra lánccal… Kisebb vagyont hagytam ott, és nem is vettem sokmindent.
Koradélután átmentünk a Natural History múzeumba, először megebédeltünk, majd elindultunk felfedezőútra. Természetesen ez is olyan nagy, hogy egy nap kevés a bejárására, de azért a fosszíliákat és a dinoszauruszokat megnéztük, meg még ami belefért. Egy kávéval és az ajándékboltban vásárolt magnetitkövekkel való szórakozással zártuk a napot, majd 6-kor kizavartak minket az épületből.
Az eső kitisztította a levegőt, így ragyogó napsütésre ébredtünk hétfőn, és végre a Kew Gardensre is sort keríthettünk. Maga a környék első pillantásra csendes, nyugodt helynek tűnt, ahol az ember könnyen el tudja képzelni, hogy ott lakjon. Amíg el nem szállt egy repülő alacsonyan. Majd még egy. És még egy. Átlag fél-egyperces időközönként húzott el egy-egy repülőgép Heathrow felé, igen alacsonyan. Mi csak egy napot töltöttünk ott a botanikus kertben, de így is zavaró volt, az ottlakók számára elég szörnyű lehet. Bár ők már valószínűleg hozzászoktak. Már ha ehhez hozzá lehet szokni. A kert maga gyönyörű, és hatalmas, és szintén vannak interaktív részei, azokat mi kihagytuk, többek között azért, mert ez a hely is nagycsaládokkal volt tele. Azért szerencsére a nagy parkban jobban eloszlottak, mint a viszonylag szűkös múzeumi termekben 
Sajnos az egyik üvegházban az állítólag szabadon kószáló gyíkokból egyet sem láttunk, valószínűleg túl nagy volt nekik a nyüzsgés és elbújtak. A növények is szépek voltak, de azért az állatok izgalmasabbak. Még zárás előtt sikerült az Xstrata Treetop Walkway-re feljutnunk, ami egy hatalmas állványzaton álló körfolyosó a fák lombozata magasságában. Nem volt egyszerű a 18 métert lépcsőn megmászni, és szédítő volt lenézni a tetejéről, nomeg mozgott is az állványzat rendesen. De a látvány azért megérte. Reggel jött ki rajtam a felfázás, így délutánra már elég nehezemre esett a mászkálás, úgyhogy én egyből hazamentem, míg a többiek sétálgattak kicsit az Earl’s Court környékén. Amikor felértem a szobába és bekapcsoltam a tévét, akkor jutott eszembe, hogy hétfő van, és valamikor délután megy a Sarah Jane Adventures. Még épp sikerült elkapnom a BBC1-en a előző heti résznek a végét, majd bemondták, hogy a következő rész a CBBC-n 15 perc múlva kezdődik. Már javában ment a rész, amikor a többiek befutottak, találtak egy szupermarketet, és bevásároltak.
A kedd ismét egy mászkálós nap lett: Trafalgar Square, St. James’s Park, Big Ben. A parkban mókusokat próbáltunk etetni, de a kis pofátlan dögök itt már el vannak kényeztetve, akármi nem jó nekik… Coventry-ben a mókucik boldogan ették a diós-mézes biosütit, ami volt nálam, a londoniaknak már nem felelt meg, csak a dió és a mogyoró. Úgyhogy végül a madarak kapták meg a fincsi sütit, a ludak nagyon hálásak voltak a csemegéért. Egy pelikán hagyta magát simogatni, egy csomó turista pózolt vele. Egy szuvenírbolt közbeiktatása és a Big Ben körbejárása után felszálltunk a 11-es buszra, ami az egyik útikönyv szerint remek módja a nevezetességek megtekintésének. De azért a dugóban vánszorogni nem volt kellemes, meg a St. Paul’s katedrálisnál nem is ment tovább a busz, úgyhogy ott leszálltunk. Sajnos belépős volt a templom, és nagy is volt a tömeg, úgyhogy nem mentünk be, csak körbejártuk, majd a mellette levő Starbuck’sban megebédeltünk. Addigra én már nagyon kikészültem a felfázás miatt, az ilyesmi járás közben a legkellemetlenebb. Úgy döntöttem, hogy ezután visszamegyek a szállásra és kúrálom magam, de legalábbis üldögélek a (nem is annyira meleg) szobában, teát szürcsölgetve. Azért még a 15-ös buszra felszálltunk együtt, a másik városnéző járattal gondoltunk egy kis sétát megspórolni, de mégis látni valamit. Meg ugye azért Londonban egyébként is kihagyhatatlan a doubledecker emeletén utazni 
Dugó persze továbbra is volt, szórakozottan bámultunk kifelé az ablakon. Ahogy araszolgatott előre a busz, egy bélyegboltra lettem figyelmes. Aztán MarChi megszólal: az ott nem egy felfújható dalek? Egész eddig keresgéltünk ilyet, Loren nem akart hazamenni felfújható dalek nélkül. Jobban megnézzük a boltra kiaggatott cuccokat, a kirakatban is mindenféle egyéb dalekek és hasonlók vannak. A következő megállónál le is pattantunk a buszról, vissza a boltba. Belépve kiderült, hogy megtaláltuk a Doctor Who rajongók Mekkáját. Amit csak el lehet képzelni, minden volt: játékok, figurák, kártyák, órák, törülközők, zoknik, még bélyegek is - lévén ugye eredetileg bélyegüzlet volt 
Volt néhány más sci-fihez kapcsolódó relikvia is, de mindenképpen a Doctor Who dominált. Loren felvásárolta a fél boltot, én “csak” egy James Marsters által aláírt, sorszámozott, Torchwood témájú, nem-is-tudom-minek-nevezzem-bélyeg-boríték-kombót vettem, majd teszek be róla képet. Ezután elsétáltunk a következő metrómegállóig, ahol elváltunk, én mentem haza, vittem a relikviákat, míg a többiek még tovább sétálgattak a városban. Amikor visszaértem a szobánkba, kapcsolgattam a tévét és nézegettem-rendezgettem a szerzeményeimet. Már sötét volt, amikor a többiek megérkeztek: elkapta őket a jégeső. Miután megszárítkoztak, az este a továbbiakban úgy folyt, mint a korábbi napok során: vacsi, Star Trek Voyager a tévében (Janeway a donaldkacsa hangjával igen vicces volt ), közben römi MarChi Doctor Who és Torchwood kártyáival. Aztán igyekeztünk viszonylag korán lefeküdni, hogy a másnapi kiránduláshoz időben fel tudjunk kelni.
Majd még írok egy kicsit részletesebben londoni tartózkodásunk második feléről, most csak annyit, hogy hazaértünk, ezúttal menetrend szerint. Most megnézem a felgyülemlett emaileket és egyebeket, meg lassan aludni is kéne, de holnap megírom a beszámolót, meg talán képek is lesznek, ez attól függ, mennyire leszek lusta
Szerdan keso delutan erkeztunk meg Londonba, szerencsesen elkozlekedtunk metroval es megtalaltuk a szallast. Nem tokeletes, de a celnak megfelel es jo helyen van, es meg viszonylag csendes is. Ugyanakkor az Earl’s Court Roadon nyuzsgo forgalom van es uzletek, soooot, a metromegallonal meg egy igazi rendorsegi telefonfulke is van, epp olyan, mint a TARDIS Este mar csak kajat vettunk es elrendezkedtunk, hogy masnap frissen vessuk bele magunkat a latnivalokba.
Csutortokon delelott a Tower volt a terv, ugy 4 ora alatt sikerult is nagyjabol bejarnunk, utana egy delutani ebed es kis pihenes utan atsetaltunk a Tower Bridge-en, majd hosszas csalinkazas, maszkalas es metrozas utan sikerult eljutnunk a London Eye-hoz, a masik “kotelezo” programponttal koronaztuk meg a napot.
Penteken a British Museumban bandukoltunk, valamikor fel hat korul sikerult kikeverednunk, majd meg egy jo nagyot setaltunk az Oxford Streeten.
A mai nap pedig leginkabb utazgatasbol es maszkalasbol - nomeg vasarlasbol - allt, de ne szaladjunk annyira elore. Eredeti terv szerint a mai program a London Expo lett volna, de mivel annyira minket erdeklo szineszek nem voltak, ez inkabb csak amolyan opcionalis program lett volna: bemegyunk, korulnezunk, meghallgatunk egy-ket talkot, aztan akar mehetunk mashova is. Ahogy mi azt elkepzeltuk… Aki elovetelben megvette a jegyet, az gyorsan bejutott, aki nem, annak be kellett allnia a sorba. Elkezdtuk keresni a sor veget. Meg mindig ment, meg mindig, majd elkanyarodott, vegul elhataroztuk, hogy ennyit most nem er meg nekunk a buli. Lefenykepeztuk, hogy meddig allt a sor, de nem is teljesen biztos, hogy az volt a sor vege. Mindenesetre lattunk rengeteg jelmezbe oltozott embert es nagy tomeget, ugyhogy ennyi volt reszunkrol a London Expo.
Vasarlas lett kituzve kovetkezo programpontnak: kepregenyboltok, modellboltok, valamint egesz veletlenul belebotlottunk a Forbidden Planet londoni boltjaba, pedig a honlapon nem talaltuk meg. Bar most mar ugy latom, csak az volt a gond, hogy Londonban iranyitoszam alapjan lehet keresgelni az uzleteket. Mindenesetre beszabadultunk, van ott minden, amit egy sci-fi geek csak akarhat Vettem szonikus csavarhuzot
Meg maszkaltunk egy jo nagyot, majd ennivalot vettunk es celba vettuk a Hyde Parkot, meg sotetedes elott sikerult nagyjabol korbejarni, etettuk es fotoztuk a madarakat. Es most itt ulok es irogatok, addig sem megyek, mar nagyon fajt a labam…
Holnapra a Kew Gardens a terv, utana meg keplekeny, hogy mi fog beleferni a maradek ket napba, az utolso napunkon egy egynapos kirandulasra megyunk Stonehenge es kornyekere. Aztan remeljuk, hogy visszafele mar simabban megy a repules is…
Megprobalok meg irni, amig itt vagyunk, de eleg tomenyek a napjaink, es csak en vagyok ennyire netfuggo a tarsasagbol
Kicsit keson jelentkezem az ujabb hirekkel, minden este hullafaradtan estunk be a szallasra, es bar ingyen netunk volt Stratfordban, allni kellett volna a gep elott, es az egy vegigmaszkalt nap utan nem egyszeru…
Hetfon a Love’s Labour’s Lost (Lovatett lovagok) c. vigjatekot neztuk meg, szakado esoben mentunk a szinhazba, de vegulis kit zavar, amikor vegre lathatjuk eloben David Tennantet? Arrol nem is beszelve, hogy mivel a szinpad baloldalan, a harmadik sorban ultunk, meg az eloadas hivatalos kezdete elott elvezhettuk a latvanyt, ugyanis kb. 10 perccel kezdes elott elkezdtek kiszallingozni a szineszek a szinpadra: eloszor egy mandolinos ifju, majd egy masik, vegul David slattyogott ki es hevert el ott az orrunk elott. Nem volt eppen rossz latvany
Maga a darab nem egy nagy szam, az egesz szinte csak szojatekokbol all, igy eleg nehezen ertettem, de az eloadas zsenialis volt. David nagyon jo szinpadon, egyszeruen mindenevel jatszik: a szemevel, a mosolyaval, minden arcrandulasaval ki tud fejezni valamit, tenyleg megmutatta, hogy mit tud. Es persze a tarsulat tobbi tagja sem maradt le mogotte. Mivel a nezokozonseg teljesen korbeveszi a szinpadot, az eloadasokat ugy rendezik, hogy mindenki szamara elvezheto legyen, plusz meg a kozonseg kozott is vannak a szinpadnak kifuto reszei, szoval teljesen 3D elmenyben lehetett reszunk.
Mire kijottunk a szinhazbol, elallt az eso, es masnap ragyogo napsutesre ebredtunk, tokeletes ido volt a varosnezeshez. Rovid kiterok utan (cipot kellett vennem, mert a bakancsom hasznalhatatlannak es labgyilkosnak bizonyult, majd bementunk talpbetetert egy drogeriaba, es kijottunk egy Dalec sec habfurdovel es ket szinten Dalek Sec elektromos fogkefevel ) nyakunkba vettuk a varost, megneztuk Shakespeare szulohazat valamint a hozza es csaladjahoz kapcsolodo egyeb hazakat, valamint a sirjukat. Shakespeare es csaladtagjai a helyi Szentharomsag templomban vannak eltemetve. A templom utan sikerult kisse eltevednunk, atkeveredtunk az Avon folyo tuloldalara, es mar epp azon gondolkodtunk, hogy mekkorat kell kerulnunk, ha vissza akarunk meg menni a Courtyard szinhazhoz, hogy nappal is megnezzuk, amikor hirtelen elottunk termett egy komp. 50 penny-ert a revesz atvitt minket a tulso partra, a kezi meghajtasu komppal, mikozben szemtelen hattyuk es egyeb vizimadarak kovettek minket kajat remelve.
Ugy elment az ido, hogy enni is alig volt idonk, hazafele beugrottunk egy indiai takeaway etterembe, vettunk vacsit, hazasiettunk, befaltuk, es mar keszulhettunk is a szinhazba ismet. A jo ido estere is kitartott, igy kicsit kenyelmesebb volt a jo 10-15 perces seta. Ezuttal az erkely kozep masodik sorban ultunk, az eloadas elott keszitettem par kepet a szinhazrol. Sajnos elozo nap nem mertem fenykepezni, pedig de jo lett volna Davidrol egy foto… de hat igy jartunk.
A darab erdekes volt, teljesen modern felfogasban dolgoztak fel, modern ruhakkal es eszkozokkel, ami furcsa kontrasztban volt a regies nyelvezettel, de azert tetszett. David itt is nagyon jo volt, de termeszetesen Patrick Stewart is, aki Claudiust es a szellemet alakitotta. Aki meg nagyon tetszett, az Polonius (Oliver Ford Davies), egyszeruen zsenialis volt a figura. Erdemes atbongeszni a Hamlet oldalat a Royal Shakespeare Company honlapjan.
Szerettem volna Davidet es Patricket lencsevegre kapni, de vagy nem voltam eleg kitarto, vagy tenyleg masik kijaraton hagytak el az epuletet, ahogy mondtak. Szoval ez sajnos kimaradt, de azert a szinhazi elmeny onmagaban is megerte.
Masnap mar csak egy rovidke setara futotta (csomagokkal megpakolva), utana ment a buszunk Londonba, de ez mar egy masik tortenet…
A tegnapi hosszadalmas varakozas utan vegul este 9 korul felszallt a repulonk, es szerencsesen meg is erkeztunk Lutonra. Jo viharos szelben szallt le a gep, ahhoz kepest nagyon is szepen. Nem volt lelkieronk meg ket orat buszozni Coventrybe, ahol az elso szallasunk lett volna, ugyhogy inkabb Lutonban maradtunk ejszakara, es ma reggel utaztunk tovabb Coventrybe, ahonnan a 11 oras busszal pedig Stratford-upon-Avonba, Shakespeare szulohelyere. Coventryben csak a katedralist volt idonk megnezni, de mint az itteni egyik szallasadonk mondta, azon kivul nincs is mas latnivalo ott, ugyhogy sokat nem veszitettunk (csak a szallas es a buszjegy arat, mivel a tegnapi buszjegyet a sofor sajnos nem fogadhatta el. Igy jartunk… )
Stratford gyonyoru varos, most sajnos esik, de amikor jottunk, akkor gyonyoru napsutesben is megcsodalhattuk.
Meg egy ora, es lassan elindulunk a szinhazba 
Gyorsjelentés a Ferihegyi reptérről:
Reggel 11-kor ment volna a gépünk Londonba, eleve késéssel engedtek fel a gépre, aztán hosszas várakozás után bejelentették, hogy valami hidraulika tönkrement, először megpróbálták megjavítani, de végül leszállítottak minket, és azóta várunk. A legújabb hír az, hogy este 8:50-kor indulunk, de majd meglátjuk…
