Csak úgy…

Szösszenetek, Sorozatok 1 Comment »

… mert miért ne :mrgreen: Egy poén kép:

Captain Hart & Captain Peroxide

Torchwood Light

Sci-fi, Szösszenetek, Sorozatok, Humor 8 Comments »

Korábban már feltettem egy írást ugyanezzel a címmel, csak aztán levettem, mert azt hittem, rosszul értelmeztem valamit. De aztán kiderült, hogy mégsem: idén tényleg úgy döntött a Torchwood alkotói gárdája, hogy készít egy, a fiatalabb korosztálynak is nézhető, vágott (cenzúrázott) változatot a sorozat epizódjaiból. Ezt az tette szükségessé, hogy a Doctor Who sorozat, és annak mellékága, a Torchwood szorosabban kapcsolódik egymáshoz, mint ahogy amúgy a testvérsorozatok szoktak, ugyanakkor a célközönségük más. Míg a Doctor Who családi sorozat, maximum szülői felügyeletes besorolással, addig a Torchwood kifejezetten felnőtt közönségnek szól. Szókimondóbb, realisztikusabb mindenben. De a gyerekek is kíváncsiak, hogy mi történik kedvenc Jack kapitányukkal, amikor nem a Doktorral van. Az első évadból kimaradtak, de mostantól nekik is részük lesz a kalandokban. Mindez persze üzletileg is jó húzás, hiszen nagyobb nézettséget jelent, és több bevételt az egész franchise-nak.

Amikor először hallottam ezt a hírt, látva az új évad első részét, elgondolkodtam, mi marad belőle, ha elkezdik kivagdosni a szaftosabb jeleneteket, és erről beugrott egy paródia a Mad TV műsorból, ami arról szól, hogy mi történik, ha a PAX TV műsorára tűzi a Maffiózók (The Sopranos) c. sorozatot:

Azóta viszont sikerült megnéznem az első (Kiss Kiss, Bang Bang című) rész moderált változatát, és meg kell mondjam, meglepődtem, hogy mit vágtak ki és mi maradt benne. Az erőszakos jeleneteket kicsit megvágták, hogy ne mutassanak túl direkt sérüléseket vagy túl sok vért, hullákat, sebesülteket csak messziről és/vagy homályosan, stb., de azért nem forgatták újra a jeleneteket vér nélkül. Ennyit egy gyereknek el kell tudnia viselni manapság :D Ezzel nem is volt gond. Ami meglepett, az az, hogy a pasicsókok vágatlanul lementek, némi kétértelmű párbeszéddel együtt, de minden más verbális utalás a szexre, valamit kábítószerekre kivágásra került. Sajnos ezzel némi humor is távozott, de végülis aki a vágatlant nem látta, az úgysem tudja, miről maradt le. Azért összességében meglepően teljes sztorit kaptak a gyerekek is, de én azt hiszem, maradok a vágatlan verziónál, és a továbbiakban a cenzúrázottat hanyagolni fogom. Azért a kíváncsiságom megérte a rászánt 45 percet, pláne, hogy pillanatnyilag ez a kedvenc részem a sorozatból, így nem okozott gondot x-edszer is megnézni :mrgreen: .

Új év

Szösszenetek 3 Comments »

Durrognak a rakéták és tűzijátékok itt a környéken, már pár perccel éjfél előtt rákezdtek. Macska most már a füle botját sem mozgatja a zajra, de korábban be volt rezelve, amikor pár órája a szomszédban rakétáztak. Pedig eddig nem zavarta az ilyesmi, de vagy már öregszik a drága (a tizenhetediket tapossa a kis bársonytappancsaival), vagy nem tudom, de most nagyon nem tudta mire vélni a dolgot, rémült szemekkel mászkált fel-alá a lakásban. Mostanra talán megszokta.

Én az év utolsó óráit a Galactica 1980 c. sorozat (a klasszikus Battlestar Galactica spin-offja) nézésével töltöttem, és a következő bejegyzésemben arról fogok írni. De most csak egyszerűen boldog új évet!

A szleng hatalma

Szösszenetek, Nem értem No Comments »

Szegényedik a nyelvünk. Egyre több köznyelvi szó kerül át szleng kategóriába, és nincs helyettük más. Hiszen a megfelelő szó már megvolt, de elveszett, mert elkezdtük használni egy szlengszó kiváltására, aztán ez annyira elterjedt, hogy az eredeti jelentésében már nem is használható, mert könnyen félreértik. Manapság egy szülő nem mondhatja azt, hogy homokozik a gyerekével, mert még valaki följelentené a gyámügynél. De mit lehet mondani helyette? Ma este a tévében volt az Apja lánya (Jersey Girl) c. film, abban úgy mondták a fordító szerint, hogy sarazik. Node ennek meg mi értelme van? Miért kell kiirtanunk egy szót vagy kifejezést a mindennapi beszédből csak azért, mert prűdségből nem nevezzük nevükön a dolgokat? Arra is vigyázni kell ugyebár, hogy a meleg szót milyen kontextusban használjuk. És persze ezzel még messze nem teljes a lista. De nem csak nálunk van így, az angol nyelv ugyanilyen változásokon megy keresztül, de gyanítom, hogy más nyelvekkel is ugyanez a helyzet. Néhány évtizede az a mondat, hogy “I am gay” annyit jelentett, hogy az illető boldog, elégedett. Ma már ezt a szót ilyen értelemben nem használják. Vagy a legfrissebb újítás, hogy törvényt hoztak Ausztráliában, hogy a Mikulás nem mondhatja, hogy “Ho, ho, ho!”, mert a ho a whore rövid formája lett (melynek illusztrálására kölcsönveszem Sayedtől az általa belinkelt, nagyon találó kis rajzocskát, ld. alant). Hurrá.

Karácsony…

Szösszenetek No Comments »

Védett: Hasonmásverseny

Szösszenetek A megjegyzések megtekintéséhez kérlek add meg a jelszavadat!

Ez egy privát bejegyzés. Megtekintéséhez jelszó szükséges:

[UPDATED] We Were Centurions

Sci-fi, Szösszenetek, Sorozatok 6 Comments »

Soxeretettel Gladiának (is) :D

Klikk a képre vagy a linkre!

wwclogob.png

http://www.wewerecenturions.com/

UPDATE: Most már a bővített rendezői változat van fent, nézzétek meg! :mrgreen:

Szép remények

Szösszenetek, Macskaságok 1 Comment »

Rosszkor született, rossz helyen. Pár évtizeddel korábban és párezer kilométerrel arrébb talán az űrhajózás úttörői között lehetett volna. Nem rajta múlt: ő keményen edzett és szorgalmasan tanult. A centrifuga számára csak jó móka volt, és feladatmegoldó képességével is kiemelkedett a többiek közül már apró korától. Túlélésben az átlagosnál többször lett próbára téve, de mindig győzött. Tizenhat év elmúlt, a centrifugát kinőtte, azonban műszaki érdeklődése soha nem lanyhult. Eddig a számítógép és a hajszárító működtetésében jeleskedett, ma reggel pedig a tévét kapcsolta be Benji, a macska.

Melyik sci-fi legénységbe tartoznék?

Sci-fi, Szösszenetek, Sorozatok No Comments »

No, ha már mindenki külön közzéteszi, akkor én sem maradok ki a listából :mrgreen: Engem sem lepett meg a végeredmény, sőt, kb. egy éve is kitöltöttem ugyanezt a (vagy legalábbis ehhez kísértetiesen hasonló) tesztet, és akkor is 100% Moya jött ki, csak a továbbiakban voltak különbségek. Akkor tehát a mostani eredményem:

You scored as Moya (Farscape), You are surrounded by muppets. But that is okay because they are your friends and have shown many times that they can be trusted. Now if only you could stop being bothered about wormholes.
Moya (Farscape)
 
100%
Serenity (Firefly)
 
94%
Babylon 5 (Babylon 5)
 
94%
Heart of Gold (Hitchhiker’s Guide to the Galaxy)
 
88%
Enterprise D (Star Trek)
 
69%
SG-1 (Stargate)
 
69%
Deep Space Nine (Star Trek)
 
69%
Galactica (Battlestar: Galactica)
 
56%
Bebop (Cowboy Bebop)
 
56%
FBI’s X-Files Division (The X-Files)
 
50%
Millennium Falcon (Star Wars)
 
50%
Andromeda Ascendant (Andromeda)
 
44%
Nebuchadnezzar (The Matrix)
 
31%

 

Which sci-fi crew would you best fit in with? (pics) created with QuizFarm.com

Elvonási tünetek

Sci-fi, Szösszenetek, Zene, Sorozatok 6 Comments »

Na igen. Így jár az, aki túlságosan rákattan egy sorozatra, amit egy évben csak 14 alkalommal lehet nézni. Múlt héten végetért a Doctor Who harmadik évada, és azóta ez az első szombat este, amit nem az azzal való foglalatosság tölt ki, hogy mikor és honnan juthatok hozzá leggyorsabban a heti adagomhoz. Ehelyett Merrast toszogattam azügyben, hogy az SFportalra általa kirakott cikkemmel kapcsolatban mi nem jó :P Eközben eltöltöttem egy csomó időt a YouTube-on Doctor Who témájú videókat nézegetve. A kedvencemet ide is belinkelem, bár lehet, hogy olyanoknak nem sokat mond, akik még nem látták a sorozatot, és epilepsziára hajlamosaknak nem is ajánlott a gyors vágások miatt (tényleg, ezt vegye komolyan, akit illet), de valahogy annyira megragadja az egésznek az esszenciáját, plusz a hozzá választott zene is szuper (a U2 tud valamit arról, hogy mitől jó a zene ;) ), hogy nem tudok elszakadni tőle. A címe TARDIS Trip, az elkövetője Thebigbluemeany, a zene pedig a “Window in the Skies” a U2-tól. Enjoy! :D

Read More »

SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Expats Budapest, női magazin. Business Internet
Joomla Toplista SG.hu