Thoughts from the Vortex

x Choose a singer/band/group that you like: Rush
x Answer using ONLY titles of songs by that singer/band/group
x Tag 6 more people (and let them know they’ve been tagged) Everybody who cares

1. Are you male or female?

Witch Hunt

2. Describe yourself.

Finding My Way

3. What do people feel when they’re around you?

Mystic Rhythms

4. How would you describe your previous relationship?

Ghost of a Chance

5. Describe your current relationship.

Dreamline

6. Where would you want to be now?

Half the World

7. How do you feel about love?

Sweet Miracle

8. What’s your life like?

Circumstances

9. What would you ask for if you had only one wish?

Not Fade Away

10. Say something wise.

Never turn your back on a Monster!

Adeptus révén hozzám is eljutott ez a “mém” Nekem eléggé összetettek voltak a zenei korszakaim, főleg, hogy eléggé muzikális vagyok, előbb énekeltem, mint beszéltem De azért megpróbálom valahogy rendszerezni, hogy milyen zenék is hatottak rám:

0-10 éves korig a meselemezek mellett ABBA-t, Beatlest, Cliff Richardot és Rolling Stonest hallgattam, illetve a rádóban/tévében akkoriban élte virágkorát a diszkó, azon belül is a Boney M és hasonlók. Aztán jött a New Wave, pop, rock and roll a Hungária egyre népszerűbbé válása miatt, és elmondható, hogy az általános iskola felső tagozata alatt a zenei ízlésemet a Petőfi rádió válogatásműsorai és kívánságműsora, valamint a tévé Zenebutikja alakították. Az volt a jó ebben a korszakban, hogy ezek a műsorok tényleg nagyon vegyesek voltak, elég sokféle zenét meg lehetett ismerni így, nem csak a napi slágereket, hanem régebbi zenéket is, és elég sokfajta stílust. De már itt is elmondható, hogy azért az igényesebb zenéket szerettem: David Bowie, Duran Duran, Falco, Depeche Mode, U2, Tina Turner, Sting, sorrend és a teljesség igénye nélkül.  Az újdonság varázsa miatt a szintipop egyes képviselőit is hallgattam akkoriban, de sajnos miután rájöttem, hogy nem sok újat tudnak felmutatni, hamar rájuk untam. Mindenesetre nevezzük ezt az első korszakot alapozási fázisnak.

1986 július 27: Queen koncert a Népstadionban. Meghatározó élmény, ami kijelölte az irányt az életem több területén is. Előszöris totálisan beleszerettem a zenéjükbe, és miután a Queen klub révén hozzájutottam az összes albumhoz, szinte csak őket hallgattam egy pár évig. Elég hamar bekerültem a klub vezetőségébe is, aztán elkezdtünk zenélni. Főleg bulis rock’n'roll számokat játszottunk, pl. Beatles számokat, de ahogy fejlődtünk zeneileg, többmindent kipróbáltunk. Erre az időszakra jellemzőek a nagy zenei felfedezések: a 70-es évek hard- és progresszív rockja (Pink Floyd, Deep Purple, Led Zeppelin, Emerson Lake & Palmer,  Asia, hogy csak a nagyobbakat említsem), vagy a nagy generáció egyéb klasszikusai, mint Janis Joplin, Jimi Hendrix vagy a Doors. Koncertek, bulik, vodkanarancs és egyéb alkoholtartalmú italok A punk is ehhez az időszakhoz köthető, igaz, nálam leginkább a Sex Pistolsra korlátozódott a dolog. A C’mon Everybody c. örökzöldet játszottuk is, emlékeim szerint az egyetlen szám, amit én énekeltem Ja, majdnem kihagytam egy fontos eseményt, ami szintén a Queenhez kötődik, mégpedig az 1992 április 20-ai dátummal megrendezésre került Freddie Mercury emlékkoncert a Wembley stadionban, amin ott voltam. Hihetetlen élmény volt, plusz ekkor érkezett pályája csúcsára a Guns N’ Roses, akik az önálló műsorok közül legalábbis a legjobbat nyújtották aznap, és később a budapesti koncertjük is fergeteges volt. Ja, és a Red Hot Chili Peppers is ekkoriban robbant be a köztudatba Blood Sugar Sex Magik albumával.

Aztán a következő bandába kerülve - bár nem csak nekik köszönhetően, csak ehhez a korszakhoz kapcsolódóan - megismertem más progresszív zenéket is: Rush, King Crimson, Jethro Tull, Dream Theater, Queensryche, Syrius, Kansas, Yes, Uriah Heep, de ilyenek is, mint a Pavlov’s Dog, vagy a Budgie, és egyéb alig ismert bandákra is ekkoriban figyeltem fel. Illetve mivel a dobos srác jó barátságban volt a P Mobil tagjaival, és volt pár közös bulink Tunyó bandájával, így a P Mobilt is ekkor ismertem és szerettem meg.

Ezután éles váltás: keresztény lettem, és ezzel együtt egy erőteljes lelki nagytakarítás jött, aminek következtében sokáig nem is volt igényem másra, csak keresztény zenékre. Találtam is pár kedvencet, ezek közül a zenei ízlésemhez legközelebb Keith Green áll, zseniális zenéket játszott a pali. A zenelejátszóba feltöltöttem pár számát, valamint a DC Talk és a Delirious? nevű bandáktól pár kedvencet. A Petra is jó, bár vészesen közel van az általam nemigen kedvelt metálhoz, az Audio Adrenaline viszont bulis-alteros-rockos-kissépunkos kellemes zene, jó szövegekkel. Az Iona kelta zenéje is nagyon bejön, vagy a Burlap To Cashmere latin pörgése. De sajnos az a helyzet, hogy bár sok jó keresztény zenész és énekes van, bizonyos műfajok kimaradtak a szórásból, és egy idő után kezdett hiányozni a jó komplikált progresszív rock. Úgyhogy elkezdtem újra nyitni a világi zenék felé, újra hallgatni kezdtem a régi kedvenceket és kerestem újakat is. A Creed megfelelő átmenetet nyújtott attól függetlenül is, hogy az inkább hard rock. Néhány éve tért meg egy progresszív rockzenész, Neil Morse (ex Spock’s Beard, róluk később), aki egy kis lukat betömött a hiányban, de azért bőven vannak még fehér foltok a keresztény zenei világban.

Mostanában az internet megkönnyíti az ember dolgát, ha új kedvenceket akar találni, ha valami felkelti az érdeklődését, csak rákeres, meghallgatja, és eldönti, hogy tetszik-e vagy sem. A Spock’s Beard neve egy használt DVD-boltban tűnt fel, valahogy megéreztem, hogy ilyen névvel csak progresszív banda lehetnek, és tényleg A Muse egy nagyon profi Spike/Illyria ship klip révén került a látó- és hallóterembe, a Hysteria c. számra készült a videó (sajnos azóta lekerült a youtube-ról, de sikerült elviselhető minőségben konvertálnom és feltöltenem az SFportra: itt megtekinthető), az Eels Beautiful Freak c. száma pedig a Hellboy II révén kötött ki nálam az album többi számával együtt. A sorozatfüggésemnek köszönhetően pedig azokhoz kapcsolódó zenéket is hallgatok mostanában, a kedvencek szintén megtalálhatóak a zenelejátszóban: Battlestar Galactica, Doctor Who, Torchwood, stb. Meg jó ez a blog is, ahogy ajánlgatunk egymásnak zenéket akár bejegyzés, akár a zenelejátszók tartalmának formájában. Szóval most itt tartok. Nagyjából. Mert azért hallgatok néha komolyzenét és jazzt is, de ezekhez azért nagyon kell a megfelelő hangulat.

A pluszkérdésre a válasz: nem emlékszem Talán a Hair volt a legelső hanglemez, amit én vettem meg. Ja igen, kismilliószor láttam moziban tiniként. Ahogy az egész elkezdődik, az Aquarius első ütemei és aztán az egész a mai napig megborzongatnak. Viszont az első CD-mre emlékszem, még nem is volt lejátszóm, úgy vetettem át valakivel kazettára, hogy hallgatni tudjam, a Rush Counterparts c. albuma volt 1993-ban, az első videókazettám pedig a The Song Remains The Same, a Led Zeppelin legendás koncertfilmje, amit Angliában vettem. Szintén nem volt még lejátszóm

Biztos, hogy sokmindent kihagytam, de már késő van és nem tudok gondolkodni. Meg majd holnap (illetve vsz. ma, de alvás után) kitalálom és beírom azt is, hogy kinek passzolom tovább a kérdést.

Frissítés: most, hogy aludtam rá egyet, Rhewa és bellamaria zenei élményeire lennék kíváncsi. Hajrá

Dzséjt találta ki, Merras alakította blogláncjátékká, és Acélpatkány passzolta nekem a labdát azügyben, hogy ki/mi szeretnék lenni különböző sci-fi univerzumokban. Van néhány, amit inkább kihagynék, pl. az Alien világa, vagy a Firefly (annak ellenére, hogy magát a sorozatot nagyon szeretem, de legfeljebb látogatóba mennék a Verzum azon sarkába), és az Earth2 telepesei között sem szeretnék élni, mert bár van bennem kalandvágy bőven, azért szeretem a biztonságot és a tervezhetőséget is. De akkor jöjjön, ahol azért ellennék:

A Star Trek egyrészről összetett, másrészről viszont nagyon leegyszerűsített világ. A tökéletes és sokoldalú emberi fajon kívül minden más fajnak csak egy-két jellemző tulajdonsága van. Úgyhogy ha nem ember lennék (mert ha már választani lehet, akkor legyen valami egzotikusabb), akkor én valamiféle keverék lennék. Mondjuk vulkáni és andóriai egy kis bajori beütéssel. Foglalkozásra passz, de valami olyasmi, amivel (vagy ami mellett) sokat lehet utazni, de semmiképp nem katonai vagy csillagflottás pálya, maradnék a civil szférában.

A Kultúrában egyszerűen csak utazgatnék, meglátogatnék minden helyet, a Kultúrán belül és kívül, ahová csak el lehet jutni, lehetőleg kisebb, baráti társasággal. Esetleg itt-ott letelepednék néhány hónapra vagy évre, aztán mennék tovább, új bolygókat, orbitalokat vagy egyéb érdekes helyeket látni. A Kontakt nálam nem jöhet szóba, mert nem szeretem, ha manipulálnak, de én sem szeretek manipulálni. A hatalom nem nekem való. Csak a világjárás Ja, és asszem, nemet sem váltanék. Túl nagy macera. Egy éven keresztül tart az átalakulás? Na ne. A hormonoktól megbolondul az ember, azt sem tudja, fiú-e vagy lány (szó szerint), aztán ha nem jön be a dolog, akkor vissza az egész. Brr. Nem szeretem az átmeneti és bizonytalan állapotokat. Viszont lehet, hogy spéci fejlesztésekkel ellátnám magam. Mondjuk egy pár szép nagy szárny jól jönne…

Gondolkodtam, hogy ki is lehetnék a Doctor Who világában. Esetleg a Doktor mellett útitárs? Jól hangzik,  biztosan jó móka lenne, de egy kissé stresszes. Folyton csak életveszély, halál, világvége, futás… Valami kellemesebb elfoglaltság kellene. Úgyhogy inkább Jennie lennék, a Doki lánya. Megpróbálnék hamar regenerálódni, valami dögösebb barnává, mert a szőke nem igazán az én stílusom, aztán megkeresnék egy bizonyos 51. századbeli ex-időügynököt, és együtt kalandoznánk keresztül-kasul a tér-idő kontinuumban

A Stargate világában vagy egy civil alkalmazott lennék a parancsnokságon, aki azért néha átruccanhat más bolygókra, (mittomén, helyszíni szemlével ellenőrizni, hogy pontosak-e a digitális térképek), vagy Joe polgártárs, aki az otthon kényelmében (és biztonságában) élhette át a kalandokat. Igaz, az majdnem olyan, mint tévében nézni, de azért mégis egy kicsit élethűbb.

De hogy valami hasznomat is vegyék, a Buffyverzumban slayer lennék. Igaz, kissé veszélyes és erőszakos életforma, de a szupererő és gyorsaság valamelyest ellensúlyozza a dolgot.

A staféta pedig megy riddick222-nek, mert olyan szépen kérte, és Zaphirának, mert csak. Valamint Ameli Paitha is megkapja a szót, ne panaszkodjon, hogy őt senki nem kérdezi

Ilona felhívására akkor én is közlök néhány dolgot magamról. Nem mind feltétlenül olyasmi, amit kevesen tudnak rólam, de ugyebár az ember az élete során többféle társaságban megfordul, és mindenhol egy kicsit más oldaláról ismerik meg. Mindenesetre aki csak innen ismer, azoknak mind újdonság lesz nagy valószínűséggel.

1.) Egész kicsi koromtól kezdve elég sokáig fiú akartam lenni. Utáltam a szoknyát (most sem szeretem), többnyire a “fiús” játékok érdekeltek, hihetetlen módon össze tudtam koszolni magam játék, valamint az olyan egyszerű kalandok során is, mint hazamenni az iskolából , fociztam és bunyóztam a szomszéd fiúkkal, stb. Tinédzserkoromra sikerült nagyjából elfogadnom a nememet, de addig elég sokszor kívántam, hogy bár történne valami csoda. Most viszont már örülök, hogy nem történt, mert meleg pasi nem szeretnék lenni

2.) Kicsinek makacs és kitartó voltam, sajnos ezeket a tulajdonságokat jobbára elvesztettem menet közben, bár a makacsság néha felszínre bukkan, ha valamit nagyon el akarok érni. Gyerekként nyitott voltam és könnyen barátkoztam, erről viszont Anyu szoktatott le, mert féltett, hogy rossz emberben bízok meg. Tinédzserkoromra már jó kis gátlásokat sikerült begyűjtenem, amelyekből időszakosan és részlegesen ki-kitörök ugyan, de idegenek között vagy új társaságban hajlamos vagyok teljesen magamra zárni a kagylóhéjaimat.

3.) Nem tudok tanulni. Nem arról van szó, hogy nem szeretek új dolgokat megtanulni, vagy új ismeretekre szert tenni. Amíg érdekel, amit tanulnom kell, vagy némi gyakorlással rögzül a tudás, vagy ha olyasmi, ami logikusan felfogható és rendszerezhető, addig nincs gond, de amint erőfeszítéseket kellene tenni arra, hogy begyűrjem az agyamba az egyszerű módon nem megjegyezhető lexikális adatokat, akkor gondban vagyok. A suliban a feleléseknél mindig pánikban voltam, és a szóbeli érettségi is rémálom volt, ugyanis nem az a típus vagyok, aki tud rizsázni. Ha nincs mondandóm, nem beszélek. És ez volt a fő oka annak is, hogy nem tanultam tovább.

4.) Fóbiák: vannak. Szerencsémre mind még az egészséges szinten van, pánikrohamot nem okoznak. A teljes sötétség, a nagyon szűk helyek (nem lift vagy ilyesmi, de pl. a Szimplában van egy szűk átjáró, amin rosszul esik átmenni, sőt, ha filmen látok embereket szűk barlangjáratokban mászkálni, attól is kellemetlenül érzem magam), rovarok (csak ha rámmásznak vagy ilyesmi, amúgy biztos távolságból elnézegetem őket - a legyek és szúnyogok kivételével, mert azokat agyoncsapom ).

5.) Szokásom kijavítani, helyesbíteni másokat. Ezt nevezett mások általában rossznéven veszik, főleg, amikor rendszert csinálok belőle, ezért igyekszem az ilyesmit magamban tartani. Nem mindig sikerül

6.) Tizenhét éves voltam, amikor a Petőfi Csarnok szervezett egy csapatépítő tréninget (csak akkor még nem így hívták, gyakorlatilag egy rövid megbeszélésből és utána hajnalig tartó ivászatból állt a dolog ) a klubvezetőinek. Hazafelé a buszon kis klubunk (Hungarian Queen Fan Club, ha valakit érdekel) vezetőségének tagjai között az alábbi diskurzus hangzott el:
- Csináljunk zenekart!
- Jóóó!
Nekem jutott a basszusgitár. Nem bántam meg, remek hangszer A következő jónéhány évben több formációban is zenéltem, és 22 éves koromig ez határozta meg, hogy ki vagyok. Utána már más, de az egy másik történet.

7.) Sokféle zenét szeretek, a lényeg, hogy igényes legyen. Illetve bizonyos esetekben lehet brutálisan egyszerű is, de akkor valamivel hatnia kell. A progresszív rock az abszolút favorit, mint már korábban említettem, és nagyon szeretem a Hammond orgona hangját. Ha valamiben Hammond van, akkor jöhet, bármilyen is amúgy a zene. Na jó, Rhoda Scott határeset A tipikus egyenmetál hangzással viszont ki lehet kergetni a világból. Meg a rappel (meg hip-hop, meg nemtom, milyen alfajai vannak ennek a műfajnak), bár maga a rappelés a megfelelő zenei környezetben oké, mint pl. a RHCP esetében. Meg van még néhány egyéb hangzásvilág, ami két ütemet követően a stop gomb megnyomására vagy menekülésre ingerel, de nem akarlak tovább untatni titeket

Nincs ötletem, hogy kinek passzoljam tovább, így részemről is szabad a vásár. Hajrá, valljatok színt mind!

Bár már lassan (az évszakhoz képest nagyon is lassan, de ezt egyáltalán nem bánom) kifelé megyünk az őszből, Mohicane-tól átvéve a stafétát én is leírom a gondolataimat az év eme részéről.

Szeretek gázolni az avarban. Ezt nem sikerült kinőnöm, de mivel ritkán is kerülök olyan helyre, ahol ezt gyakorolni tudom, nem sok embert zavarok vele. Kedves gyerekkori emlék, hogy Hódmezővásárhelyen megyünk a kisállomás felé vezető úton, talán nyaralásból vagy rokonlátogatásból hazatérőben az öreg, már nem emlékszem, hogy gesztenye- vagy platánfák alatt, tesómmal versenyt gázolva sűrű, bokáig érő lehullott, elsárgult, elszáradt levelekben, szüleink nem kis bosszúságára, akiket zavart az általunk keltett zaj…

Szeretem, amikor kellemes, langyos idő van, és a napsütés kiemeli az ősz árnyalataiban tündöklő fák színét. Szeretem azt is, amikor hűvös van ugyan, de szikrázóan süt a nap, és az ég felhőtlen és mélykék. Nem szeretem az esőt, a ködöt, a borús, depressziós időt, idén nem is volt sok ilyen napban részünk az elmúlt hónapokban, amiért hálás vagyok.

Szeretem az őszt, mert már nincs az a rekkenő hőség, mint nyáron, de nem szeretem, mert ismét közelebb kerültünk az év végéhez, és a kopaszodó fák az idő múlására és az elmúlásra emlékeztetnek… Szeretem, hogy ilyen jó idő van még november közepén is, de nem szeretem, mert ez azt jelenti, hogy a tavasz ismét később kezdődik majd. Bár ha a tél megint csak villámlátogatást tesz, akkor talán nem is bánom. Önző módon. Mert az persze nem jó, hogy az időjárás kezd megbolondulni, meglesz ennek a böjtje.

Lássuk, ki maradt még, akinek tovább lehet dobni a labdát? Azt hiszem, redukálom háromra, hogy másnak is jusson a mókából Dzséjt, Sheenard és Trillian, ha van kedvetek beszállni a játékba, akkor írjátok le ti is a gondolataitokat az őszről

Mivel Gladia oly szépen megkért, én is megpróbálom összeszedni, hogy milyen meghatározó könyveket olvastam az elmúlt évben. Be kell vallanom, hogy nem sok könyvet olvastam mostanában, sokkal kevesebbet olvasok, mint pár éve. A sorozatfüggésnek megvan az ára Úgyhogy ez inkább egy felsorolás lesz arról, hogy mire szántam időt 2007-ben, mindenféle sorrend nélkül:

A. C. Clarke - S. Baxter: Az idő szeme, Napvihar

Ez már rögtön kettő (vigyázat, csalok ). Kellemes, izgalmas olvasmány mindkettő, ha az ember hajlandó átsiklani a tudományos háttér felületes és pontatlan kidolgozása felett.

C. S. Lewis: Perelandra

Még tinédzserként olvastam a trilógia első kötetét, a Csendes bolygót, totálisan félreértve a keresztény üzenetet. A második részt azért már nehezebb lenne félreérteni, igaz, én is sokat változtam azóta. A harmadik rész még előttem van, bár azért akkora szünet csak nem lesz, mint az első kettő között.

Iain M. Banks: Holtpont

Tulajdonképpen nem tudnám megmagyarázni, miért olvasom Banks Kultúra regényeit. Elég bizarr világot teremtett, a szereplői sem túlzottan szerethetőek. De van benne valami.

Barry B. Longyear: Kedves ellenségem

Igaz, ez csak egy kisregény, de nagy kedvenc. Sok évvel ezelőtt a Galaktika folyóiratban jelent meg folytatásokban (amikből egyet a macska jó alaposan kiolvasott), így sokáig nem élvezhettem újra a történetet. Aztán megtaláltam ebook formájában, és újraolvastam, és még mindig nagyon jó. És a film még mindig nem ér a nyomába…

És hát nagyjából ennyi is. Még volt ezenkívül két Doctor Who regény angolul, illetve csak másfél, mert az egyik félbemaradt, lassan nem ártana folytatnom…

A stafétát pedig továbbadom előszöris Bolond Kobold barátnémnak, akinek sajnos a blogja nem publikus, így csak egy szűk kör tudja majd elolvasni az ő olvasmányélményeit, de mivel én kíváncsi vagyok rá, így ő az első a listámon. Felkérés megy még Nyiz-nek, és bár többé-kevésbé mindenki nyilatkozott már az SFblogs bloggerei közül, Sayed listáját még nem láttam, így ő lenne a következő áldozat.